Générateur hongrois de faux textes aléatoires

Piros a torony hasa, mint jezsuita generálisnak a köntöse, akinek képét ugyan hol is látta valaha, valamikor Ah, megvan.A kis városkában, az algimnáziumhoz tartozó régi kolostorban, a hosszu, félhomályos folyosón, ahol annyi tömérdek régi papnak az arcképe derékig, olajban függ egymás mellett.

Szindbád, az ezeregyéjszakabeli hajós történetünk előtt körülbelül huszonöt esztendővel kis diák volt a határszéli algimnáziumban, a Kárpát alatt, valamint a legjobb valcer-táncos a városka tánciskolájában.A mohos zsindelytetők alatt, ahol az algimnázium meghuzódott, Szindbád semmiféle nevezetes emléket nem hagyott maga után, a névaláirásán kívül a torony falán ellenben a tánciskolában, táncos lányok és fiuk között, Szindbád emléke sokáig kedves emlékezetben maradott, amint a következőkből majd minden kiderül.

Szindbád amely álnév még abból az időből eredt, midőn az algimnázium növendékei az ezeregyéjszaka tündérmeséit olvasgatták és maguknak hősöket választottak a rege alakjaiból megnövekedett, széles vállu, deresedő férfiu lett, midőn egyszer eszébe jutott, hogy elmegy megkeresni ifjukora emlékeit.

Tehát ezért vagyok itt, az isten háta mögött, ahol soha az életbe többé szinházat nem láthatok Ferenc barátom az itallal van megakadva, harmadik társunkról, az öregről ne is beszéljünk mondta a direktor és különös mozdulatot tett a kezével a homloka körül.

messzi tengereket bejárt hajós, nem találván többé ismeretlen országokat kifeszíti vitorláját, hogy hazájába visszatérjen úgy indult el Szindbád keresni az ifjukori emlékeit.Mintha mégegyszer akarná kezdeni élete regényét Mintha uj és ismeretlen érzéseket keresne Utja most egy alföldi akácfás városkába vezette, ahol a temető a dombon volt, amely dombot a nagyzoló kisvárosiak hegynek neveztek.

fehér szoknyácskák, térdecskék, combocskák sejtelmesen villogtak a létra magasságában Szindbád csak akkor, egyetlenegyszer nézett erősen a magasba, midőn Annára, a telikeblü, nevetgélő Annára került a létramászás sora.Akkor elpirulva a magasba nézett és a gömbölyü térdek, amelyeket látott, erős hullámzásba hozták a vérét.

Abban a házban három gyönyörü leány lakott.A városkapitány leányai.És Szindbád is ott lakott, egy évig és két hónapig, mint kosztos diák.Anna, a legnagyobb, telt, nevetős és szürkeszemü, már nem volt fiatal leány.Este az ablak alatt sétálgatott a fiatal paptanárokkal és teli kacagását a sötétben, csiklandozó, pajkos kiáltását ime még most is hallja.

nagyvárosi emberek, tudjuk, hogy micsoda válogatott élvezetek vannak a nagyvárosban.A pompás szinházi előadások, hangversenyek, a bálok Egyrészt baj volt az is az én esetemben, hogy Rimaszombatban nyilvános bálban táncoltam egy bizonyos kéteshirü hölgygyel, hogy el ne felejtsem.

Talán a szive sem dobogott azóta olyan hevesen Jött, jött csendesen, leskelődve, meglapulva és megijedve minden nesztől, minden hangtól azon a régi nyári éjszakán.Az emlékei nyomán ma szinte utánozni szeretné akkori régi lépéseit és erősen gondolt arra, hogy mi járhatott a fejében akkor, akkor, midőn itt jött az akácos uton.

szinültig megrakott ágy állott a csúcsíves toronyszobában és az ágyakból olyan dohos szag ömlött ki, mintha Rákóczi Ferenc lett volna az utolsó vendég, aki bujdosásában a Krakkói kalapnál megszállott.A két ablak között egy medvebőr bundás, aranyláncos, széles, ó-spanyolos bajuszu férfiu arcképe, aki structollas kalapja alól figyelmes tekintettel fogadta a belépőket.

Szindbádot a létra mellé vitte és titokzatosan a magasba mutatott.A mulatság nyomban kezdetét vette, amikor az igazgató másodszor tapsolt.Fritz valamely indulót kezdett fütyülni és a leányok tánclépésben kergetőztek a szobában.Amikor a termet körülfutották, egyenkint a szárnyas, kétlábon álló létrához szaladtak és gyorsan felkapaszkodtak a létra széles fokain.

terpeszkedő létra ugyan tökéletesen megzavarta a táncok menetét és csak az ügyesebb táncospárok tudtak kellő fordulattal elsuhanni a létra lábai között még se jutott eszébe senkinek, hogy a létrát a terem közepéről félrevonja.

Szindbád egy darabig házasság céljából levelezett a kisasszonnyal, akivel egy szomszéd városkában, a bálon egyszer a négyest táncolta.Irmának hivták és barna volt, nagyhaju és az ajka fölött gyönge kis árnyék lebegett, mint a fehérbőrü, barna nőknél Szindbád ezt azóta gyakran tapasztalta.

Huszonöt esztendő Mintha tegnap lett volna A folyosó könyökénél, a régi barátkolostorban, ott a közelgő torony mögött ahol egy másik hosszu folyosó következik szentek képeivel, van egy kép, bizonyosan tudja, egy fekete, kopott kép, a vak pap képe szomoru, félrehajtott keskeny fejére, tekintet nélküli, üres szemére, im most világosan emlékszik és eszébe jut a legenda is, hogy a vak pap a jó diákokat minden vaksága mellett is látja a falról, ahol talán már háromszáz esztendeje függ csöndes mozdulatlanságban.

Szindbád lehunyta a szemét, amint a pirosdereku torony felé erősen közeledik, hogy emlékei között, amelyek a völgyben elterülő városka látására seregestül rohanták meg, valamelyes rendet csináljon.De könnyebb lett volna akkor a malomgát zuhogójánál lerohanó Poprád acélos vizéből kiválogatni a vízcseppeket származásuk helye szerint, mint Szindbádnak osztályozni, rendezni az emlékeket, amelyek huszonöt esztendő után egyszerre meglátogatták.

évben jártak erre utazók, turisták voltak és alföldi tanítók, a Krakkói kalappal nagyon meg voltak elégedve.Szindbád az ablaknál állott és szórakozottan, elgondolkozva nézegette az előtte elterülő piacteret.Igen, erre járt az algimnáziumba, rövidszáru csizmácskái itt kopogtak a kivájt köveken és a toronyban, ahol harangozott, bizonyára megtalálná a nevét valamelyik korhadt gerendán vagy a mennyezeten Szindbád, a hajós Szinte kedve lett volna a toronyba felmenni most.

Igen, igen, abban az időben csak a térdekre és a térdek körüli részekre volt kiváncsi Szindbád a vetkező nőnél, pedig Annának a válla is kerek és fehér volt.Janka, a második, sovány és konyhaszagu teremtés volt, mély hangon beszélt, és Szindbádról még csak annyi véleménye sem volt, hogy szóba álljon vele.

Midőn ismét felpillantott, a vörösdereku tornyot már annyira utolérték, mert eleinte úgy látszott, hogy az távolodik előlük az országút kanyarulatai miatt hogy Szindbád megláthatta a torony havas sisakján sétálgató fekete varjakat és csókákat.

Vonatra ült, éjjel-nappal utazott vasuti kocsiban, végül szánon, melyet három ló vont, mert hiszen nem messzire volt ide az orosz határ.A csengők csörögtek a lovak szerszámján, amint az öles hóval borított országuton, a széles fensikon Szindbáddal nyargaltak.

Nyáron az elsuhanó fák és háztetők vigasztalják az utazót, ha a fensikon vágtat lóháton vagy kocsin.Télen meg kell elégedni a láthatatlan halakkal, amelyek a folyó jégboltozata alatt véle együtt utaznak és néha-néha léket találván, kipillantanak.

Itt-ott a folyó tulsó partján behavazott kis falvak, kicsinynek tetsző templomtornyok maradoztak el, egy léknél a folyó hátán három vörösszoknyás asszony ruhát sulykolt, majd egy magányos kuvasz ment keresztül a folyó jegén.A szeles, jéghideg levegőben Szindbád pokrócok és bundák között arra az időkre gondolt, midőn kis diák korában erre legelőször utazott és a főerdész tüzes lovait maga hajtotta és az útra jól beborozott a késmárki vendégfogadóban.

Balról, a folyó tulsó partjáról egy darabig sötét, szinte gyászfekete fenyveserdő kiséri a csengős szánt.A fenyves teteje fehér a leesett hótól, de bévül, az erdő belsejében látni feketéllő tájakat, ahová a fák sürüsége miatt még a hó sem esik be.

Közben lélekzetét visszafojtva figyelte a halott leány lezárt szemét, hallgatózott a grádics felé, közben pedig kamasz képzelete a homlokába a halántékába kergette a vért Lehajtott fővel, szégyenkezve bandukolt ki a kapun.Szindbád tehát leballagott a csigalépcsőn a homályos kis étterembe, ahol egy darabig a régi halotton, a kis Márián gondolkozott, aztán csakhamar ismeretséget kötött az asztaltársaival, mert egyetlen hosszu asztal volt a fogadóban az algimnázium igazgatójával és egy Ferenc nevü pappal, meg az orvossal.

cselédleány a kályhával elvégezvén dolgát, alázatos csókot nyomott a vendég kezére és havas, sáros csizmájával kikopogott a szobából.Szindbád kedvetlenül, kezét, amelyet előbb a leány megcsókolt, kabátjához dörzsölve, nézett utána, a Krakkói kalap érdemes gazdája az utazótáskát tologatta a falhoz, mintha nem talált volna számára elég helyet a nagy szobában.

érezte, hogy ez a leány szerelme volt, soha be nem vallott szerelme és most illene először és utoljára megcsókolni, mielőtt a föld alá tennék.Felállott egy székre és ajkával közeledett a magános halott ajkához.Az első pillanatban csak a lehunyt szemektől félt, amelyek talán hirtelen kerekre nyilnak, második pillanatban kellemetlen, csipős szag ütötte meg az orrát.

Irmának még egy érdekessége volt.Mintha kissé kancsalított volna a szemével, de ez csak akkor lett láthatóvá, midőn erősen a Szindbád szemébe nézett.Az egyik szeme, a balszeme furcsán, titokzatosan, ingerlően, mintha érzékien mosolygott volna akkor is, midőn a másik szeme komoly, harmatos és mélázó tekintetü volt.

emlékezett Szindbád, hogy az ő ifjukorában a polgármesternek, a postamesternek, a kapitánynak és mindazoknak az uraknak, akik valamit számítottak a kis határszéli városkában, egytől-egyig ó-spanyol bajuszuk, Lubomirski-arcuk volt.

feketéllettek a falak mentén, mint a varjak estenden az őszi erdő ritkuló fáin. A szülők mondta ünnepélyesen a direktor és a kalapjával félkört írt le a levegőbe.A hangulat tagadhatatlanul feszes és ünnepélyes volt az idegen vendég jelenlétében.

végre az ajtón havas vállal és havas sapkában besietett Fritz, a vöröshaju doktor és észrevevén a fagyos hangulatot, teli hangon felkiáltott Eh, mit Csak egy régi pajtásom Aztán, hogy a jó példával járjon elől, télikabátban, sapkában, havasan és fagyosan, a terem közepére rugtatott és egy félszeg diákocska kezéből elkapva a táncosnőt, lármásan, tüzesen, csizmájával erősen kopogva, járni kezdte az éppen soron levő lengyelpolkát.