Générateur hongrois de faux textes aléatoires

szinültig megrakott ágy állott a csúcsíves toronyszobában és az ágyakból olyan dohos szag ömlött ki, mintha Rákóczi Ferenc lett volna az utolsó vendég, aki bujdosásában a Krakkói kalapnál megszállott.A két ablak között egy medvebőr bundás, aranyláncos, széles, ó-spanyolos bajuszu férfiu arcképe, aki structollas kalapja alól figyelmes tekintettel fogadta a belépőket.

hóval borított, befagyott folyón csak itt-ott akadt falvak közelében valamely kékesszinü lék, amelyben kivillant a folyó acélos vize, amint fagyosan, frissen suhant tovább a jegek alá.A néma, néptelen, mozdulatlan tájon utazó Szindbádnak mégis jólesett az a gondolat, hogy mellette, a mély partok között, versenyt utaznak szánjával a folyó és a hideg habok, a pisztránghalak a falvak alatt a jég alól kipillantanak a folyóba vágott lékeken és ismerősen látják viszont fenn az országúton a háromlovas szánt, amely órákon, mértföldeken át követte a folyó futását.

végre az ajtón havas vállal és havas sapkában besietett Fritz, a vöröshaju doktor és észrevevén a fagyos hangulatot, teli hangon felkiáltott Eh, mit Csak egy régi pajtásom Aztán, hogy a jó példával járjon elől, télikabátban, sapkában, havasan és fagyosan, a terem közepére rugtatott és egy félszeg diákocska kezéből elkapva a táncosnőt, lármásan, tüzesen, csizmájával erősen kopogva, járni kezdte az éppen soron levő lengyelpolkát.

Abban a házban három gyönyörü leány lakott.A városkapitány leányai.És Szindbád is ott lakott, egy évig és két hónapig, mint kosztos diák.Anna, a legnagyobb, telt, nevetős és szürkeszemü, már nem volt fiatal leány.Este az ablak alatt sétálgatott a fiatal paptanárokkal és teli kacagását a sötétben, csiklandozó, pajkos kiáltását ime még most is hallja.

hónap mulva titkos, göndörkés, acélkék hajszálakat kapott levélben Szindbád a messzi vidéki városkából két hónap multával pedig pontosan megállapodtak, hogy éjszakára Szindbád megérkezik a vonattal az ismeretlen városkába.

Ezért nem lehet Ferencet többé megmenteni az italtól, sem az öreget Nincs kaszinónk, nincs szinházunk, nincs semmi, semmi szórakozásunk Esténként vagy odahaza ülünk, vagy a tánciskolába megyünk, a szigetre A tánciskolába kiáltott fel Fritz, a vöröshaju doktor és furcsán mosolygott.

Szindbádnak a félhomályhoz kezdett hozzászokni a szeme és így észrevette a táncosokat és táncosleányokat, akik félszegen és ügyetlenül lejtettek a szétvetett lábu tűzoltólétre körül, mint egy bizonyos központ körül.A kis diákok most is olyan rosszul szabott nadrágokat hordanak, mint az ő idejében és a cipők, a nagy havas cipők, szerfölött előnyomulnak tánc közben.

szinész akartam lenni felszentelt szerzetes létemre.Már fel is léptem Rimaszombaton, már énekeltem is fehér nadrában, lakkcsizmában és koszperddel a derekamon a szinpadon.Nincsen olyan operette, amelyet ne ismernék, a hangomat pedig, azt hiszem, igy is, beszéd közben megítélheti, uram.

torony, mint egy nagy, barna, idegen katona nézett szembe Szindbáddal a nyári éjszakán az akácok felett és a földszintes házak meglapulva menekülnek a katona lábához, mint akkor, egyszer, régen, sok esztendővel ezelőtt, midőn a fiatal Szindbád nyári éjszaka a városkába jött.

kancsisága a leánykának akkor még öntudatlanul igézte meg Szindbádot, későbben, évek multával már sokkal öntudatosabban közeledett a kancsal nőkhöz. Nem ismerik azok a szemnek izgató és titokzatos játékait, akik hibás szemü nöbe még nem voltak szerelmesek A négyesnek vége lett és egy teljes esztendő mulott el forró, érzéki levelezés közepette.

semmi sem jutott eszébe a régi gondolatok közül, csak maga a tény, hogy levelekben amelyeket azóta elégetett megállapodott egy fiatal leánykával, hogy éjjel egyszer felkeresi.Sokáig, csaknem egy esztendeig folyt a levelezés a vidéki kislány és a pesti fiatalember között.

Szindbád amely álnév még abból az időből eredt, midőn az algimnázium növendékei az ezeregyéjszaka tündérmeséit olvasgatták és maguknak hősöket választottak a rege alakjaiból megnövekedett, széles vállu, deresedő férfiu lett, midőn egyszer eszébe jutott, hogy elmegy megkeresni ifjukora emlékeit.

Verekedett verekedőkkel, másnap gyáván meghunyászkodott.Igy mulott Szindbádnak, a hajósnak az élete, amig végre elérkezett ahoz az időszakhoz, midőn sem a jelen, sem a jövő már nem izgatta gondolkozásra, álmodozásra, hanem a mult, a régen elmult ifjusága.

Midőn ismét felpillantott, a vörösdereku tornyot már annyira utolérték, mert eleinte úgy látszott, hogy az távolodik előlük az országút kanyarulatai miatt hogy Szindbád megláthatta a torony havas sisakján sétálgató fekete varjakat és csókákat.

kereszten, balról, egy vén fekete varju ült, mint hajdanában.Szindbád, aki az unalom és idegesség elől ragyogó estéjü Budapestről e nagy téli időben elutazott, ilyenformán érkezett meg egy napon a határszéli városkába, ahol vastag hóréteg alatt régi emeletes házikók huzódnak meg szorosan egymás mellett, mintha fáznának a hidegben.

Ezért maradt el a csók De később, miután senkinek sem hallatszott kopogó lépte a lakatlan emeleten, a halott leányka lábához került és a fehér báli cipő felett kissé megemelintette a fodros szoknyácskát a fehérharisnyás, mereven egymás mellé helyezett bokák fölött.

Ebben az időben csupán ennyi intelligencia volt a Krakói kalapban együtt.Az orvosról csakhamar kiderült, hogy hajdani iskolatársa volt az algimnáziumban Fritznek hivták.Szindbád többre nem tudott emlékezni, bár az orvos mindenféle kalandokat, nagyszerü jeleneteket emlegetett a multból.

kacagást ő már halotta valahol, valaha Igen, így kacagott Anna, a szép, telikeblü és kövérkés Anna, ott abban a szűk, csöndes utcácskában, amikor estenden a fiatal tanárokkal sétálgatott.A félhomályos utcácskában ugyancsak így csendült fel az a régen hallott női viháncolás és Szindbád képzeletében megjelent két gömbölyü és fehér női térd, amelyet hajdanában a fehér függöny mögül látott.

Szindbád lehunyta a szemét, amint a pirosdereku torony felé erősen közeledik, hogy emlékei között, amelyek a völgyben elterülő városka látására seregestül rohanták meg, valamelyes rendet csináljon.De könnyebb lett volna akkor a malomgát zuhogójánál lerohanó Poprád acélos vizéből kiválogatni a vízcseppeket származásuk helye szerint, mint Szindbádnak osztályozni, rendezni az emlékeket, amelyek huszonöt esztendő után egyszerre meglátogatták.

igazgató nem lehetett több harmincötévesnél, Ferenc, a hallgatag, a pohárba mélyedő Ferenc talán még annyi sem volt, a körorvos, a mult rejtélyes kalandjait ismerő Fritz, Szindbáddal volt egykoru, Szindbád tehát sörözés közben felvetette a kérdést És a nőkkel hogy vagyunk itt, uraim Én házas ember vagyok, négy gyermekem van felelt Fritz.

Tam-tam-tam, mondták a csengők és sehonnan nem felelt visszhang a szavukra.Oldalt, az országút mentén a Poprád folyó huzódott mély partok között, mint egy másik országút, amelyen lábnyomaikat hagyják a nyulak és rókák és egyéb vándorlók.

Beszéltem már neked az Eldorádó-kertről, Fritz Szindbád megjelenése a tánciskolában méltóságteljes és tiszteletreméltó volt.Nagy, félhomályos szálában volt a tánciskola, két-három petroleum-lámpás pislogott buskomoran a falakon és a terem közepén magas, kétszárnyu létra állott, amelyet még a tűzoltók báljáról felejtettek itt.

cselédleány a kályhával elvégezvén dolgát, alázatos csókot nyomott a vendég kezére és havas, sáros csizmájával kikopogott a szobából.Szindbád kedvetlenül, kezét, amelyet előbb a leány megcsókolt, kabátjához dörzsölve, nézett utána, a Krakkói kalap érdemes gazdája az utazótáskát tologatta a falhoz, mintha nem talált volna számára elég helyet a nagy szobában.

Szindbád nem felelt.Az ablakból egy tulsó soron levő házat nézett, amelyet ezelőtt nagyon jól ismert, amelyet a legszebbnek és a legnagyobbnak tartott a városkában és most úgy látta, hogy kis, szinte gyermek-játékszer nagyságu az a ház, pedig tulajdonképpen semmi sem változott rajta.

Itt-ott a folyó tulsó partján behavazott kis falvak, kicsinynek tetsző templomtornyok maradoztak el, egy léknél a folyó hátán három vörösszoknyás asszony ruhát sulykolt, majd egy magányos kuvasz ment keresztül a folyó jegén.A szeles, jéghideg levegőben Szindbád pokrócok és bundák között arra az időkre gondolt, midőn kis diák korában erre legelőször utazott és a főerdész tüzes lovait maga hajtotta és az útra jól beborozott a késmárki vendégfogadóban.

Persze, persze, Szindbád most már emlékezett, hogy huszonöt esztendő előtt gyakran találkozott a szélesbajuszu és buzogányt tartó férfiuval képeken és kőbevésetten, amint a városkára háromszáz esztendő elmultával is vigyáz a templomban, a városházán és a postaépületben, ahol még megvan a lovak istállója, amelyeket a szán elé fogtak, hogy tovább röpítsék a gránic felé az utazót.

érezte, hogy itt volt boldog, itt, ebben a csöndes, félig középkorias városkában, ahol van egy utca, amelynek elején és végén bolthajtásba hajlanak a házak.A bolthajtás felett ablakok vannak és egy ilyen ablak mögött lakott valamikor ő Egy cserép virágot helyezett Anna kisasszony az ablakra, valamint ott hevertek az iskolakönyvek is.

Vajjon hová tették a zabos zsákokat kérdezte magában Szindbád. Tehát senki sem volt az emeleten akkor, midőn Szindbád, az egy esztendővel öregebbé vállott diák, a halott Máriát meglátogatta.És a fehérruhás, fehérarcu leánykát meglátván, furcsa gerjedelmek ébredtek fel az ifjuban.

Nyár volt akkor és harmatos volt az éjszaka.A kis vasuti állomás pislogó lámpásaival csakhamar elmaradt Szindbád mögött, amint felöltőjébe burkolózva, hosszu álmodozó lépésekkel megindult az akácfák között, a homokos uton.Midőn az ut fordulójánál hátranézett, még látta a messzi vasuti sinek mentén a váltó-lámpás zöld szemét utána tekinteni, mintha a nagy fekete éjszakában csupán ez az egy szem volna csak arra kiváncsi, hogy mit is akarhat Szindbád a városkában, amely sötéten, álomba merülten tünedezett fel a homályba borult akácfák mögött.

Közben lélekzetét visszafojtva figyelte a halott leány lezárt szemét, hallgatózott a grádics felé, közben pedig kamasz képzelete a homlokába a halántékába kergette a vért Lehajtott fővel, szégyenkezve bandukolt ki a kapun.Szindbád tehát leballagott a csigalépcsőn a homályos kis étterembe, ahol egy darabig a régi halotton, a kis Márián gondolkozott, aztán csakhamar ismeretséget kötött az asztaltársaival, mert egyetlen hosszu asztal volt a fogadóban az algimnázium igazgatójával és egy Ferenc nevü pappal, meg az orvossal.

Szindbádnak szerencséje volt a fogadóssal, akinél megszállott a Krakkói kalaphoz címzett fogadóban.A fogadós régi ember volt a régi fogadóban bizonyára olyan emberekre is emlékezik, akikre már én sem emlékezem, gondolta magában Szindbád, amint a keskeny csigalépcsőn felfelé botorkált a szobájába, amelyet számára kijelölt a gazda.

mulva meg is halt.Szindbád akkor már nem a városkapitánynál volt kosztosdiák, hanem a jegyzőnél és természetesen eljött látogatni a halottat.A halott Mária fehér ruhában és fehér cipőben feküdt a koporsóban és ekkor éppen senki sem volt a halott mellett odafent a lakatlan emeleten, ahol tavaly zsákokban tartották a lovaknak való abrakot.

Voltál-e már azon a helyen, ahol a temető a hegyoldalban van és a temetőben valaki fekszik, akinek azt igérted, hogy sohasem hagyod el Szindbád az álomtalan álomból felébredve, megdörzsölte a szemét és nyomban tudta, hogy kire céloz a multból jövő hang.

Talán az anyák nézegették sokat a kőben és olajban megörökített jeles grófot vagy még előbbről, nemzedékekkel előbbről datálódik ez a nagy hasonlatosság, amint például a kurucok Lőcsén való időzésekor csupa kis kuruckapitányt szültek az anyák Szindbád magában csak annyit konstatált, hogy az öreg fogadós fehér hajával, élénk, figyelő, kerek szemével és lecsüngő, széles bajszával olyanforma, amilyen a háromszáz év előtti Lubomirski lehetett öregember korában pedig, mint kiderült, az öreg fogadós születésére nézve nem is volt idevalósi, felnőtt korában költözött be a Krakkói kalapba.

érezte, hogy ez a leány szerelme volt, soha be nem vallott szerelme és most illene először és utoljára megcsókolni, mielőtt a föld alá tennék.Felállott egy székre és ajkával közeledett a magános halott ajkához.Az első pillanatban csak a lehunyt szemektől félt, amelyek talán hirtelen kerekre nyilnak, második pillanatban kellemetlen, csipős szag ütötte meg az orrát.

Igen, igen, abban az időben csak a térdekre és a térdek körüli részekre volt kiváncsi Szindbád a vetkező nőnél, pedig Annának a válla is kerek és fehér volt.Janka, a második, sovány és konyhaszagu teremtés volt, mély hangon beszélt, és Szindbádról még csak annyi véleménye sem volt, hogy szóba álljon vele.